A marosvásárhelyihez hasonló lesz a csíkszeredai könyvvásár Az Expo-Har és a Media Proinc szervezte – társszervezésben a Csíkszereda Polgármesteri Hivatallal, Hargita Megye Tanácsával és a Hargita Megyei Kulturális Központtal, valamint Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusával – könyvvásáron huszonöt magyar és három román könyvkiadó mutatkozik be.

A rendezvény központi helyszíne a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Háza, de ezen kívül kávéházakban és a város különböző helyszínein is tartanak az olvasáshoz, a könyvekhez kapcsolódó foglalkozásokat, előadásokat.
„Úgy gondoltuk, hogy ha pár napra is, de megpróbáljuk Csíkszeredát olvasólázban tartani. Konzultáltunk a marosvásárhelyi könyvvásár szervezőivel, ők adtak pár ötletet, hogy mivel érdemes foglalkozni, milyen elemeket próbáljunk előtérbe helyezni, hogy sikeres legyen a rendezvény, és reméljük, ez így is lesz” – mondta el lapunknak Csipor Attila, az Expo-Har igazgatója.

A vásár hivatalos megnyitóját május 5-én 16 órától tartják, és pénteken, szombaton, valamint vasárnap délelőtt 10 és délután 7 óra között látogatható. Május 6-án 11 és 13 óra között a Gutenberg és Alutus nyomdákban iskolások számára mutatják be a nyomdamesterséget.
13 órától együttműködve a Kájoni János Megyei Könyvtárral az olvasásért tartanak villámcsődületet a Szabadság téren.
15 órától Prohászka Rád Boróka tart előadást a Szakszervezetek Művelődési Házában Az olvasó mint detektív címmel.
16 órától Vida Gábor íróval és Kemény István író/költővel találkozhat a közönség.
17 órától Barabás Réka (Pufi) vidám pantomimjátékát tekintethetik meg és gyerekfoglalkozáson vehetnek részt.
21 órától a Grundba Slam Poetry lesz.

Május 7-én 11 órától a vásár helyszínén olvasómaraton kezdődik. Bárki elviheti kedvenc könyvét és olvashat belőle.

12 órától könyvjelző készítés, 14 órától pedig író-olvasó találkozó Jánk Károly költővel.
18 órától Tompa Andrea írónővel találkozhat a közönség.
19 órától a Kiszáll a Madár koncert keretében a Sárik Péter Trió lép fel Beethoven műveinek jazz-feldolgozásaival a Csíki Moziban.

Május 8-án 11 órától a művelődési házban Szabó Enikő (ének) és Varga Nándor (gitár) magyar költők műveiből ad elő verseket és dalokat.
12 órától a Csíki Játékszín színészei különböző helyeken olvasnak fel.

Ezeken a programokon kívül a vásáron részt vevő könyvkiadók is szerveznek író-olvasó találkozókat szerzőkkel és szerkesztőkkel. Érdemes az esemény Facebook-oldalát (Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásár) követni, ahol folyamatosan frissítik a találkozókkal kapcsolatos információkat.
◄ Vissza